Vida Ági nevét sok százezer nő, anya és egyre több férfi foglalja imába, legyen szó a babákkal, gyerekekkel kapcsolatos kérdésekről, az anyaságról vagy a vállalkozás rejtelmeiről.
Keresett pszichológus, online marketing szakértő és két fiúgyermek mellett vállalkozó édesanya, aki fáradhatatlanul új dolgok után kutat. Nevéhez annyi minden fűződik, hogy hosszú oldalakon át sorolhatnám. Sikeres tréningek, konferenciák, könyvek, online tananyagok, kerekasztalok és megannyi médiaszereplés.
Küldetése nemcsak különleges, de hihetetlen mértében szükséges is. Legnépszerűbb oldalait, a Gazdagmamit és a Kismamablogot több százezren olvassák havonta. Munkáját már nem csak országos, de európai szinten is számtalan díjjal elismerték. Hát csoda, ha Ági nem mindennapi világát egy kicsit közelebbről is szeretnénk megismerni?
Amikor az első fiammal voltam gyesen, akkor jöttem rá, hogy az alkalmazotti státusz és a gyereknevelés nem feltétlenül összeegyeztethető, a második gyermekemnél pedig már tisztán láttam, hogy egyáltalán nem szeretnék visszatérni a munkahelyemre. Az első ötletem csak annyi volt, hogy mivel rengeteg anyuka fordult hozzám már akkor is kérdésekkel, a válaszaimat, a leggyakrabban ismételt kérdéseket felteszem egy blogra, így indult el az első blogom, amire aztán a vállalkozásom is épült. 3 hónappal a blog indulása után indítottam el az első online tanfolyamomat, majd 2 hónap múlva a következőt.
Akkoriban egyáltalán nem hirdettem, kizárólag keresőből érkeztek a látogatók és email marketinggel értem el őket az ajánlataimmal. A bevételeket az első időszakban szinte teljes egészében visszaforgattam, hogy a vállalkozás fejlődni tudjon, így került kiadásra az első néhány CD, az első könyv is.
Folyamatos tanulásból és önképzésből. Aki ebben leáll, aki úgy gondolja már mindent tud, menthetetlenül kifogy az ötletekből. Én állandóan olvasok, jegyzetelek, képzésekre járok, oktatóvideókat nézek és persze nyitott szemmel járok a világban, így mindig vannak új ötleteim.
Az ügyfeleimmel való jó kapcsolat. Jó látni, amikor mások fejlődnek, épülnek, sikereket érnek el és ez részben az én munkámnak is köszönhető.
A szüntelen tenni akarást. Gyakran tapasztalom, hogy sokan rengeteg elméleti tudásnak a birtokában vannak, mégsem cselekszenek, pedig a legtöbb tudást éppen a megvalósítás során lehet megszerezni. A vállalkozás világa a gyors megvalósítóké, ők tudnak a legtöbbet elérni.
Rengeteget. Szinte kezdettől fogva volt hírlevélfeliratkozás az oldalon és a mai napig sokan azzal jönnek oda hozzám, mennyit segített nekik az automata hírlevélsorozat a mindennapokban. Az eladásainkat pedig szinte csak a hírlevélnek köszönhettük akkoriban.
Könnyen írom meg őket. Általában minden kampánynál előre készítek egy tervet arról mennyi levelet fogok kiküldeni, mik lesznek a fő üzenetek, aztán ezekhez írom meg a levelek vázlatát, utána pedig a leveleket. Gyakran az összes levelet megírom egyszerre, így könnyebb összehangolni a teljes folyamatot.
Rengeteget, szerintem ezt nem is lehet pénzben kifejezni. Tavaly például elkezdtünk a korábbi évek már inaktív feliratkozóinak hasznos anyagokat küldeni, új tréninget is fejlesztettük kifejezetten nekik – és még ebből a 4-5 éves, inaktív listából is több, mint ezer új vásárlónk lett, olyanok is, akik korábban nem vásároltak.
Új szemléletmódot. Számos olyan funkciót találtam benne, amit a korábbi hírlevélküldőnk nem tudott kezelni és ez új lehetőségeket nyitott meg a marketingben.
Írjanak egy alapos köszöntőlevelet az olvasóiknak, amiben mindent leírnak, amit csak nyújtani tud nekik a cég: mit kapnak a hírlevélsorozatban, mit olvashatnak a Facebookon, mit találhatnak a blogon, mi az első lépés, ha vásárolni szeretnének, hol tudnak kérdezni stb. Ez nagyban lecsökkenti a feliratkozás után azonnal leiratkozók arányát és növeli a hűséget.
És még egy tanács: küldjetek hírlevelet rendszeresen! Ez olyan munka, aminek a gyümölcse néha csak később érik be, de biztosan beérik. Olyan ez, mint a gondosan művelt kert: sokáig csak gereblyézgeted, kapálgatod, de ha eljön az ideje, meglesz a termés is.
Maradjon olyan kíváncsi és kreatív, amilyennek született. 🙂
Adányi Mihály http://www.iloveangol.hu
Ági munkásságát én is régóta követem és példaképként tekintek rá. További sok sikert Ági! 🙂